Mit azt tudjátok sokan Bari a jelenlegi rezidenciám, lassan 1 éve (kisebb, nagyobb megszakításokkal) és úgy alakult, hogy a február 18-ai hétvégére meghirdettek egy 3 napos kiruccanást Észak-Olaszországba. Azonnal felcsillant a szemem, szóval rövid fejszámolás után regisztráltam is a programra. Busszal mentünk, ami huh… hát nem mondom, hogy nagy rajongója lettem az éjszakai 8-9 órás buszutaknak, de na, a cél érdekében ezt is bevállalja az ember, ha úgy van. 😀
Szóval, csütörtök este 21:30-kor indultunk Bariból és reggel 9-re „kényelmesen” meg is érkeztünk az első állomásra. Kisebb pánik fogott el, mikor 8:00-kor kikukkantottam a busz ablakán, és olyan tejfehér köd volt, hogy gondoltam magamban: Azért remélem látni is fogok valamit a városból. Na, de kár volt aggódni, mert a köd hamar elillant és 10:00-kor már Shakespeare híres drámájának „díszletében” andaloghattam.
Veneto székhelye, Verona kb. 260 000 ember otthona, mely 2000-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára is és első sorban Shakespearenek köszönhető a hírneve. A Rómeo és Júlia-án kívül a Makrancos hölgy és a Két veronai nemes is itt játszódik, a dolog érdekessége pedig, hogy maga a szerző soha nem járt, nem csak Veronában, de Olaszországban sem.
A várost az Adige folyó szeli ketté, ezen átkelve értünk el az Óváros azon részéhez, ahol a legtöbb nevezetesség található.
A hatalmas városfal mentén haladva pedig meg is pillantottam Verona „Colosseum-át” a veronai arénát (Arena di Verona). Hasonlóképpen a „nagy tesóhoz” kb. 2000 évvel ezelőtt itt is gladiátorok küzdöttek egymással, később színházzá alakították, ma pedig otthont ad az évenként megrendezett Veronai Operafesztiválnak.
Az arénát követően ismét a folyóval találtuk szembe magunk, partjának ezen részén fekszik a Castelvecchio, egy 1354-55-ben épült erődítmény, ami ma már múzeumként szolgál és a 15. – 16. századi Veronese iskola munkáit sorakoztatja fel.
Közvetlenül az erőd mellett áll az Arco dei Gavi. Verona egyik legjelentősebb családjának, a Gavia nemzetségnek tiszteletére épült diadalív sok helyen állt vagy éppen nem állt az évtizedek során. 1805-ben, a napóleoni megszállás idején a franciák úgy döntöttek, hogy lerombolják, mondván, hogy akadályozza a katonai forgalmat és csak 1932-ben, – mikor elkezdődött egy komplexebb város helyreállítási projekt – került mostani helyére.
Kis kitérőnk után a város legismertebb terére érkeztünk, ahol már igazi karneváli hangulat uralkodott. A Piazza delle Erbe valódi időutazás épületeivel, megragadó hangulatával.
Egy boltíven át elértük rögtön a Piazza dei Signori-t, melynek közepén egy Dante emlékmű áll. A reneszánsz palotákkal körülölelt tér – melynek egyike a Városháza – egészen elbűvölő, bár hozzá teszem a séta ezen szakaszain nekem egyből eszembe jutottak olyan filmjelenetek is, ahol a középkorban a városok főterén végeztek ki embereket, mikor kicsit testközeli a hatás már nem annyira tűnik távolinak a középkor sem. Néha elképzelem, hogy vajon nemesi vagy koldusi családban volt e békésebb az élet, abban sajnos biztos vagyok, hogy nem agg leányzóként végeztem volna azokban az évszázadokban.
Na, de vissza a valóságba! A teret elhagyva rögtön megragadta a tekintetem egy különleges építmény. A 13-14. századi Verona befolyásos családja, a Scala hercegek családja impozáns gótikus síremlékei kápráztatják el az erre járókat. Mindig elámulok, hogy a régebbi korok emberei sokkal nagyobb türelemmel rendelkeztek, mint ma. (Legalábbis nálam biztosan. :D) A részlet gazdag kovácsolt vaskerítés és maguk a síremlékek, annak teteje hihetetlen részlet gazdag, a többi épület mellettük, már-már jelentéktelenné válik.
Az utcán sétálva mindig érnek meglepetések, ha az ember hagyja magát elvarázsolni és rácsodálkozni egy-egy épületre, szívmelengető momentumra, akkor biztosan feltöltődve tér haza minden városlátogatásról. Éppen munkások dolgoztak egy épületen mikor elkaptam ezt a pillanatot, de egy ház előtt is ácsorogtam pár percet és a fantáziámra bíztam vajon, hogyan élhették itt hétköznapjaikat az emberek jó pár évvel ezelőtt.
A túrát folytatva elértünk a Duomo di Santa Maria Matricolare-hez, a katedrális egy 12. századi román bazilika. Verona székesegyháza azon a helyen áll, ahol a város első keresztény temploma épült. Grandiózus építmény, belül egy csodálatos nyolcszögletű keresztelőkút csodálható meg, amely egyetlen márványtömbből készült.
A székesegyházat elhagyva ismét a folyó felé vettük az irányt, hogy átsétálhassunk a Ponte Pietra-n (Kőhíd), amely Kr. előtt 100 környékén épült, igaz a II. Világháború idején megsemmisült, de régi formájában újjá építettek és ma már csak gyaloghídként funkcionál. Csodásan rálátni innen a Castel San Pietro-ra, ha több időt töltesz el Veronában, mint én és van időd, akkor látogass el ide, hiszen csodás panoráma nyílik innen a városra.
És hát mi más is lehetett volna a túra vége, mint Júlia erkélye. Úgy gondolom, hogy Verona részéről csodás gesztus, hogy megelevenítették ezt az ikonikus helyszínt az érdeklődők számára. Tudatosan, nem túl nagy elvárásokkal vártam ezt a helyszínt nehogy csalódás érjen hiszen tudtam, hogy itt biztosan tömeg lesz. Szerencsére nem volt csalódás és elöntött az emlék áradat, mert szoros kötődésem van a darabhoz így a fantáziámnak köszönhetően élveztem az ott eltöltött időt a turisták ellenére is. Színi tanulmányaim során elég mélyrehatóan foglalkoztunk a darabbal, az erkély jelenettel főleg. Vizsgán jó magam is voltam Júlia, illetve Capuletné is. Úgy gondolom az ilyen helyszínek akkor válnak igazán élménnyé, ha az ember megtölti a képzeletével, természetesen láttam ott unatkozó srácokat, akik nem értették mit keresnek ott. 😀 Szóval, ha előtte megnézed a filmet, vagy feleleveníted a story-t biztosan maradandó kis élménnyel távozol főleg, ha a pároddal mész.
Van azonban egy kevésbé ismert szerelmes története Veronának, melynek emlékét a Pozzo dell’Amore (a szerelem kútja) őrzi. Az 1500-as évek elején egy fiatal katona, Corrado beleszeretett egy Izabella nevű lányba, s úgy tűnt a lány nem igazán viszonozza szerelmét. Egy nap találkoztak télvíz idején ennél a kútnál, s a fiú azt a hasonlatot találta mondni, hogy a lány olyan hideg, akár csak a kút vize. A lány erre hirtelen azt válaszolta: Igen? Akkor ugorj a kútba és bizonyosodj meg róla, hogy ez így van. Több se kellett az ifjú szerelmesnek, Izabella meglepetésére a fiú kútba vetette magát, s mint kiderült a lánynak valójában nem volt közömbös Corrado és szerelme után ugrott a mélységbe.
Nos, hogy ez igaz vagy sem, mindeki maga döntse el, mindenesetre, ha errejársz érdemes pár centet magadál tartani, ugyanis úgy tartják, aki érmét dob a kútba, arra biztosan rá talál a szerelem.
Az így összegyűlt érméket időnként összegyűjtik és a Juliet Club non-profit szervezett ezen összegből válaszol az évente érkező több száz levélre, amely Juliának érkezik Veronaba. A leveleknek múzeuma is van és akár te magad is írhatsz választ 1-1 levélre.
Sajnos nekem a villám látogatás során ezek nem fértek bele, így Veronába vissza kell még térnem egyszer. 😛
Ha te legalább 2 napra jönnél és a szerelem jegyében tötenéd el ezt a 2 napot ez a bejegyzés neked való. Olaszul van, de a google fordítónak hála, magyarul is könnyű eligazodni rajta: https://allemandich.it/verona-in-due-giorni/
+ egy tipp
Hosszabb út alkalmával érdemes igénybe vennia Verona kártyát is, ami múzeumok látogatására és tömegközlekedésre is használható.
Egy gyors cappuccino után nekem útnak kellett állnom, hogy elérjem a buszt és elinduljnuk a következő állomásra, Padovaba.
by WP Iroda