A gyerekkori szenvedélyből nem nőttem ki, sőt! Mindig jelen volt, aztán addig fajult, hogy egyetemre felvételiztem és mire észbe kaptam már diplomás énekes lettem. Csak csináltam és örökké hálás leszek az emberekért, akikkel összetalálkoztam eddig ezen az úton. Na, de hol van még a vége…
Ha nem is voltam annyira lázadó tinédzser, azt hiszem a hormonok engem sem kíméltek. Úgy éreztem, hogy nem elegendőek az iskolai énekórák és az énekkar, nem elég, hogy csak otthon éneklek a 4 fal között, valami komolyabbat szeretnék kezdeni az énekléssel. 15 évesen beiratkoztam a helyi zeneiskolába és onnan már nem volt megállás.
Egy idő után éreztem, hogy a tanultakat szeretném kamatoztatni és színpadon is kipróbálni magam. Felvételiztem egy amatőr társulathoz és a színház teljesen magába szippantott. Hatalmas élményekkel és barátokkal gazdagodtam, úgy éreztem ez a nekem való terep. Felvételiztem a Gór Nagy Mária zenés színész osztályába és ezt követően elkezdtem dolgozni, mint főállású színész. E mellett az éneklés aktív szerepet kapott, különböző rendezvényeken énekeltem, duett parterekkel, zenekarral és szolóban.
2,5 évig voltam állandó társulati tagja a fóti Muharay színháznak. Már az első év elteltével éreztem, van még bennem több és felvételiztem klasszikus ének szakra, szülővárosomba Miskolcra. A sors is terelgette az utamat, sajnos a pandémia a színháznak nem tett jót, de én eddigre elnyertem egy ösztöndíjat és ennek segítségével Olaszországban kezdhettem el az utolsó tanévet. Sikeresen lediplomáztam és jelenleg is itt vagyok Itáliában, mint gyakornok, ezen felül pedig különböző rendezvényeken, bálokon, esküvőkön, éneklek.
Igényelj korlátlan KALANDOR tagságot teljesen INGYEN és értesülj először a legújabb történeteimről és eseményeimről!
Mostmár te is VIP tag vagy!
2021 © Minden jog fenntartva!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Ez a weboldal a következő kiegészítő sütiket használja:
(Itt kell felsorolni azokat a sütiket, amelyeket még használunk a weboldalunkon.)
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.