Olaszország iránti rajongásom eléggé nyílvánvaló és nincs is nagyobb öröm annál, mikor rajongásod tárgyán másokkal is osztozhatsz. Igazi kis közösség összehozó ereje van a dolognak, én is követek pár bloggert vagy, ha úgy tetszik influenszert a témában, olvasok róla könyvet, nézek róla filmet, tanulom a nyelvet és a saját két lábammal igyekszem bebarangolni a lehetőségeimhez mérten, egyre jobban és jobban belefolyni az itáliai életbe, gasztronómiába.
Az elmúlt pár hétben 3-an is megkerestek azzal, hogy mennek Rómába és, ha tudok bármi jó tanáccsal szolgálni, ne tartsam magamban. Bár az internet ellát minket hasznos tanácsokkal úgy éreztem a téma kimeríthetetlen, így elhoztam nektek az én tapasztalataimat és javaslataimat, ha pár napra felkeresnétek az olasz fővárost. Nekem 2 éve volt szerencsém megismerkedni vele, szóval vágjunk is bele.
Na, de mindenek előtt a jelenlegi beutazási szabályokról pár szó, hiszen ezzel nagyon fontos tisztában lenni a jelenlegi helyzetben. Mindenképpen hiteles forrásból tájékozódjatok, a kozuli szolgálat honlapján mindent megtaláltok. Sajnos megfelelő oltás vagy teszt hiányában nem mehettek be éttermekbe, múzeumokba stb., illetve a maszk használat is kötelező jelenleg. Ne hagyjátok, hogy ezek a formalitások borússá tegyék az utatok, ha minden rendben, akkor gond nélkül élvezhetitek az olasz vendégszeretetet.
Ezek után pedig jöjjenek is az én jó tanácsaim és ajánlásaim, ha egyszer Rómába tévednél.
A jegyeket mindig online vedd meg!
Nagyon népszerűek a hétvégéi kiruccanások Rómába és ez a latt a pár nap alatt az ember igyekszik minden percet kihasználni és átadni magát annak a bizonyos dolce vita életérzésnek. Akár a Colosseumot látogatod meg (aminek a jegye a Fórum Rromanumra is érvényes) vagy a Vatikán Múzeumot, ne ess abba a hibába, hogy „jaj, majd elég ott megvenni”. A sorok nem kicsit hosszúak és őszintén, kinek van kedve ezzel tölteni az idejét a szállodaszobában, nem igaz? A harmadik pedig, hogy ma már sok helyen nem is lehet másképpen megvenni a covidra való tekintettel, szóval jobb, ha biztosra mész, valamint mindeképpen csekkold kell e egyáltalán jegy 26 év alatt, illetve mely napokon látogathatóak ingyenesen a múzemok. A templomok látogatása minden esetben ingyenes Olaszországban, figyelj, hogy az öltözéked fedje a vállad és lábad, ez nyáron okozhat problémákat, de két nagyobb sállal könnyen orvosolható.
Az olasz konyha kihagyhatatlan, figyelj a nyitvatartásra
Az olaszoknál is él még az a bizonyos szieszta idő, talán a „nagyon turistás” övezetekben vannak éttermek amik egész nap nyitva vannak, de általában csak ebéd és vacsora időre nyitnak ki, valamint a vacsora itt később szokott elkezdődni, szóval ne lepődj meg, ha 6-7 körül még nincs nyitva a kiszemelt étterem csak 8-kor.
2 éttermet ki is emelnék ahol én jártam és nagyon bejött:
Az Óváros környéki: Papa Re
Itt isteni articsókás carbonarat ettem (carbonara di carciofi), ha tehetitek próbáljátok ki.
Colosseum szomszédságában: Trattoria Luzzi
Ide pedig úgy vettem észre helyiek is előszeretettel járnak, a tipikus pizzákat és pastákat találjátok az étlapon és hatalmas tálakból szórják meg sajttal a rendelt ételed. 😉 (Jaj meg is éheztem. 😀 )
Séta, séta, séta
Rómában érdemes mindent gyalog megközelíteni, szerencsére központi helyen vannak a főbb látványosságok, illetve, ha nagyon muszáj érdemes metrót használni, a dugók elkerülése érdekében. Néha kicsit vesszetek el az utcák között és fedezzétek fel Róma autentikus arcát. Viszont legyetek elővigyázatosak, mert az olaszok valóban szeszélyesen vezetnek. Nézzetek szét kétszer is, ha átmentek az úttesten, illetve a robogók bárhol felbukkanhatnak. 😀 Autóbérlést, nem ajánlok. Meg fogjátok látni, hogy a parkolás nem egyszerű, a forgalom káosz és, hogy elég szépen kidekorálják egymás lökhárítóját az olaszok, szóval maximum csak valami jó kis biztosítással érdemes.
Nasizás olasz módra
Reggelire kihagyhatatlan egy pisztácia krémmel töltött cornetto/croissant egy kávé kíséretében, ha nagyon olaszosan szeretnétek, akkor a pultnál, hiszen az asztalnál feláras. Napközben pedig úgyis úton lesztek, meg egyébként is az olaszoknál a vacsora a fő étkezés, szóval azt javaslom napközben térjetek be 1-2 panificio-ba (pékség, a nyitvatartásra itt is figyeljetek) és kóstoljátok meg az olaszok „lángosát”, a panzerotti-t, valószínűleg vétek így kategorizálni, de legalább annyira közkedvelt nemzeti eledelük és a tésztát hasonlóan bő olajban sütik ki. Az alap a paradicsomszósszal és mozzarellával töltött verzió, de egyes helyeken ezen felül van pisztáciakrémmel vagy ricotta-val töltött, illetve prosciutto-s vagy darálthúsos változat is.
+1 bónusz tipp
Mindig legyen nálad kulacs, Rómában rengeteg közkút található és a víz is jó minőségű, ha biztosra akarsz menni még alkalmazáson is lecsekkolhatod hol van a hozzád leközelebbi kút. (I Nasoni di Roma)
Indulás előtt azt javaslom hangolódj rá kicsit a városra, nézz meg egy-két történelmi témájú cikket vagy dokumentumfilmet, vagy akár más olyan filmet, aminek a díszlete maga Róma volt. Én ezt tettem és született is pár filmek által inspirált fotóm, (ITT láthatod is őket). Nappal a fő látványosságokra koncentráljatok és este csak barangoljátok be a hangulatos kis utcákat. Engedd át magad az érzésnek, hogy ott vagy és azokat az utakat járod, amit már évszázadokkal előtted páran már kitapostak.
Jó utat nektek, élvezzétek minden percét az örök városnak!
Ciao a tutti!